Összesen tizennégyen voltak végig a szombati ülésen, plusz Lőrincz György művházigazgató aki az első negyed órában egyeztetett a tagokkal a március 15-i ünnepség részleteiről és a klubnak az önkormányzati képviselőtestület által megszavazott költségvetésről. A jegyzőkönyvet Máté vezette, annak alapján készült a ez a bejegyzés. Az eredeti itt érhető el, vagy a bal menüben.
Szombaton nagyon megváltozott a klub, visszalépett az eddigi teljes vezetőség, most már a fiatalabbak fogják intézni a klub ügyeit. Az eddigi vezetőség túlkorosnak tartotta magát plusz Csabinak Pestről nehéz volt a klubvezető feladatait intézni. A régi vezetőség tagjai még részt vesznek az idei ifitalálkozó szervezésében, de fokozatosan vonulnak a háttérbe.
Egyhangú szavazással Fazekas Zoltán lett az új elnök, Varga Bálint a klubtitkár, Koncz Dániel pedig a pénztáros. Mások nem jelentkeztek vezetőségi pozícióba. Zoli elsősorban új klubtagokat szeretne szerezni a fiatalabb korosztályból úgy néz ki, valamikor kimennek majd az iskolákba bemutatni a klubot. Várható, hogy újraindulnak a régebbi, sikeres programok, lesz csocsóbajnokság, lan-party, nyári főzések, szalonnasütések. Sűrűbben lesznek klubgyűlések is, körülbelül havonta egy, péntek esti időpontban. A következő rögtön jövő hét pénteken este hétkor lesz.
A költségvetésről is kaptunk hírt, 300-350 ezer forint jut idén az ifitalálkozó megrendezésére. A klubnak lesz újra vízforralója, a nyári szabadtéri sütés-főzéshez gázrózsája és egy porszívója.

Idén is kapcsolódunk a Közöd programhoz, folytatjuk a gazdátlan német sírok rendben tartását. Részt veszünk még az önkormányzat Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának szemétszedési akciójában, a március 15-i ünnepségekben és a negyedévente összeülő Civil Fórumon.
A tagok nézzenek bele az eredeti jegyzőkönyvbe is, mert abban vannak dátumok, feladatok és felelősök nevei is.